Egy nap a Szociális Munkáért a Körös-szögben PDF Nyomtatás E-mail

Az emberi jó lét, odafigyelés, gondoskodás  szellemében végzik nap mint nap munkájukat azok akik a szociális ellátás valamelyik területén gyakorolják hivatásukat. Olyan munka ez, melyben  emberként emberséggel teszik a dolgunkat az emberekért. Életünk egyre inkább  rohanóvá és érzéketlenné válik. Hová tűnik a türelem és szeretet életünkből? Nehéz megmondani. S honnan van a szociális munkásoknak ezekből végtelen, soha el nem apadó tartaléka? Ezt sem tudjuk.

De azt igen, hogy van egy nap mely róluk és értük szól.  Bár sosem várnak hálát és köszönetet munkájukért, megilleti Őket a jó szó és köszönet önzetlenségükért. A Körös-szögi Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Intézménye november 16-án mondott köszönetet a kistérség valamennyi kollégájának munkájáért.  Nem ünnepség volt ez, ha nem egy vidám hangulatú, játékos délután és este, melynek megkoronázása volt a számtalan tombola kisorsolása, így senki nem távozott üres kézzel. Igaz „csak” paprikás krumplira futotta, de az olyan finomra sikerült, hogy a bölcsőde szakácsa nem győzte begyűjteni az elismeréseket érte.

A nap fő támogatója a Kortalanul Alapítvány volt.  

Támogatóink:

1. ANGYALVÁR AJÁNDÉKBOLT, SZARVAS SZABADSÁG U. 32.
2. CITRULLUS BT., SZARVAS KÖRÖS U. 23.
3. CSAPESZ-BIKE KFT. KERÉKPÁRSZAKÜZLET ÉS SZERVÍZ, SZARVAS KOSSUTH 60-62., SZIRÉN ALATT
4. DELTA-CLEAN KFT., HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
5. DEMETER ISTVÁN HAJÓSKAPITÁNY, SZARVAS
6. ÉLÉSKER KFT. 402. ABC, SZARVAS
7. GOAS BT., SZARVAS VASÚT U. 61.
8. JELENKER BT., SZARVAS
9. KATRIN MEAT CENTER, FÜZESABONY TÁBOR ÚT 50.
10. KISZELY-PAPÍR KFT., MEZŐBERÉNY
11. Körös-szögi Kistérség Szociális Intézmény dolgozói
12. NAPSUGÁR KOZMETIKA – MRAVIK NIKOLETTA, SZARVAS
13. PRIMA-PROTETIKA, BÉKÉSCSABA
14. SZARVAS-CIPÓ KFT., SZARVAS BÉKE U. 19.
15. SZARVASI 'SZENT KLÁRA' GYÓGYFÜRDŐ, SZARVAS KOSSUTH U. 23.
16. TESCO – GLOBAL ZRT., SZARVAS
17. Kardosi Önkormányzat, Kardosi Szlovák Önkormányzat

 

Pályázataink







Látogatószámláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa35
mod_vvisit_counterTegnap31
mod_vvisit_counterEzen a héten66
mod_vvisit_counterElmúlt héten303
mod_vvisit_counterEbben a hónapban511
mod_vvisit_counterElmúlt hónapban1580
mod_vvisit_counterÖsszesen267265

Elérhetőség

Központi iroda

Telefon: 06-66-311-947
Fax: 06-66-216-604
Mobil: 06/20/318-0206
E-mail: szocintezmeny@szarvasnet.hu

Skype